Papírtól az üvegig – AranyKarika meséi
Minden alkotás mögött ott rejtőzik egy történet.
Ez itt az enyém.
Gyermekkorom papírra vetett rajzai, kartondobozból épített babaházai és első varrógéppel készített ruhadarabjai mára gravírozott üvegekben, csillogó ajándékokban élnek tovább.
E blogban megnyílok Neked. Elmesélem, honnan indultam, milyen kanyarokon át vezetett az utam, és hogyan lett a hobbimból hivatás, az örömből megélhetés, a rajzlapból üveg.
Fogadd szeretettel az AranyKarika meséit – egy alkotó lélek útját a szívből jövő ajándékok világába.
„Szerelem első karcra” – Első találkozásom a gravírozással
5. Rész
Egy befőttesüveg. Egy szál jókívánság. Egy gép, ami fogfúróra emlékeztet.
Így kezdődött minden.
Nem egy műhelyben, nem egy tanfolyamon, nem is egy boltban, hanem egy karácsonyi ajándék formájában. A barátnőm meglepetése egy egyszerű befőttesüveg volt, rajta kézzel gravírozott jókívánság. Az üvegbe zárt figyelmesség nemcsak meghatott, de elültetett bennem egy gondolatmagot – ami aztán gyökeret vert.
Az első karcom: egy karácsonyi bátorságpróba
Sokáig csak csodáltam az üveget, mint alapanyagot. Tetszett a tisztasága, a fényjátéka, az, ahogy visszatükrözi a mintát – de úgy éreztem, túl törékeny, túl végleges, túl komoly nekem.
Budapesti barátnőmnél tett látogatásom alkalmával találkoztam először a gravírozással, amiről mindaddig még nem is hallottam, nem is tudtam, hogy mi az.
Egy kisebb befőttes üveget kaptam tőle ajándékba, amire rágravírozta a nevemet és néhány szavas jókívánságát. Megtetszett, mert egyedi volt, csak nekem szólt, örömmel töltött el, hogy amíg készítette, rám gondolt.
Mivel még nem láttam ilyen technikát megmutatta nekem, hogy hogyan készítette. Elővett egy barkács gépet, ami egy fúróhoz volt hasonló, befogott egy gyémántfejes csiszolószárat és miután beindította, rajzolni kezdett vele az üveg felületén. Hasonló hangot adott mint a fogászati fúrógép… Mivel akkortájt a fiam barkácsolási ambícióit élte ki, így vásároltam neki egy hasonló gépet. Ő nagy hasznát vette, de én évekig gondolatban, dédelgettem a szándékomat, hogy majd egyszer kipróbálom és gravírozok vele.
Egy karácsony alkalmával érkezett el az időpont, amikor kellő indíttatást éreztem arra, hogy készítsek valami egyedi ajándékot a zalaegerszegi barátnőmnek. Vásároltam négy darab üdítős poharat, amire képeslapokról másoltam rá a mintákat, így született meg a tél, a tavasz, a nyár és az ősz jegyében gravírozott üdítős szett. Minden egyes vonal egy-egy próbálkozás volt – a kezem még bizonytalan, de a lelkesedésem határtalan.
Bár a poharak már nincsenek meg, az emlékük ma is velem van. Ők voltak a tanítómestereim.
Egy új szerelem kezdete
Ekkor döbbentem rá: a gravírozás nemcsak technika, hanem párbeszéd köztem és az anyag között. Az üveg minden vonalat eltárol, minden szándékot visszatükröz – nem lehet csalni. És én pontosan ezt szerettem meg benne.
A „szerelem első karcra” azóta is tart. Azóta is minden egyes darabommal újraélem ezt a pillanatot: az első zajos rezgést, az első önálló vonalat, és azt a bizonyosságot, hogy meg fogom tanulni ezt a nyelvet. Az üveg nyelvét.
